Patkós Anna pszichológus
Patkós Anna pszichológus
Patkós Anna pszichológus

Patkós Anna

"A látásod kitisztul, amint a szívedbe tekintesz."

Budapest IX. Ferenc krt. 15.

ELTE MA • Okleveles pszichológus fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia szakirány

Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület • Autogén tréning gyakorlatvezető

MCSE • Pár- és családterapeuta (folyamatban)

magyar, angol

személyes, online

Magamról

Már középiskolában is tudtam, hogy pszichológus szeretnék lenni. Másfelé sodort az élet, más diplomát és munkát szereztem, de titkon végig arra gondoltam, hogy nem ez nem az én utam. Kellett kis idő és tapasztalat, mire sikerült tudatosítanom magamban, hogy az én kezemben van a lehetőség, hogy azt kezdjek az életemmel, ami boldoggá tesz. Hogy merjek rizikót vállalni, újrakezdeni, és szépen megköszönni a jó tanácsot, de tudni, hogy a magam útját kell járnom. Utólag nagyon könnyű bölcsen tekinteni egy-egy krízisre, hogy micsoda változást hozott, de a közepében csak a kilátástalanság látszik, és van, hogy segítség is kell. És fontos segítséget kérni, ezt tettem én is. Éppen ezért nagy elismeréssel nézek mindenkire, aki ezt be meri vállalni, és örömmel segítem őket ezen az úton pszichológusként.

Ahogyan dolgozom

Hivatásomban egyik legfontosabb szempontnak tekintem, hogy minden ember egyedi és utánozhatatlan, így igyekszem velük együtt dolgozva olyan segítséget nyújtani, ami valóban rájuk szabott. Pszichológusi diplomámat az ELTE-n szereztem, majd kollégiumi pszichológusként foglalkoztam serdülőkkel, felnőttekkel és szülőkkel is. Igyekszem minél nagyobb eszköztárral és hitelesen képviselni azt, amit a kliensek számára nyújtani tudok. Pályafutásom kezdete óta rendszeresen veszek részt szakmai továbbképzéseken, valamint saját önismeretemre is nagy hangsúlyt fektetek. Munkám során személyközpontú, relaxációs, kognitív és rendszerszemléletű (családterápiás) elemekkel is egyaránt dolgozom. Tanácsadás keretein belül szeretettel várom a serdülő és felnőtt klienseket online vagy személyes formában; magyar, illetve angol nyelven is.

Szakterületeim

Serdülő konzultáció: • Szorongás és stresszkezelés • Érzelemszabályozás • Párkapcsolati kérdések, szex, nemi identitás • Pályaválasztás, tanulási nehézségek • Önismeret, alacsony önértékelés • Családi, iskolai konfliktusok • Autogén tréning Felnőtt konzultáció: • Szülőkonzultáció • Párterápia és családterápia (szupervízió mellett) • Életvezetés, elakadás • Szorongás, stresszkezelés • Családi, munkahelyi konfliktusok • Érzelemszabályozás • Párkapcsolat és szex • Önismeret, alacsony önértékelés • Autogén tréning

Foglalj időpontot

Nézd át a naptárunkat és keress egy számodra megfelelő időpontot. A megbeszélés történhet online (Google Meet link a meghívóban lesz) vagy akár személyesen is a pszichológiai központunkban (IX.ker. Ferenc körút 15. 2.em. 17-es ajtó), Te választhatsz.

Lemondás esetén kérlek min. 24 órával előre jelezd a foglalás törlésével, hogy mégsem alkalmas számodra az időpont (ez esetben megkeresünk és ha szeretnéd keresünk számodra megfelelő időpontot).