Képzeljünk el egy világot, ahol az emberek ugyanannyit foglalkoznak a belső világuk gazdagításával és önmaguk megismerévével, mint amennyit a külsejükkel. A saját életemben is gyakran tapasztalom,hogy mennyire igyekszünk megfelelni a külsőségek terén, elveszünk a felszínen és emiatt kevesebb időnk marad a mélyebben fekvő, sokkal fontosabb jegyeink megismerésére és fejlesztésére. Számomra így nézne ki egy tökéletesen működő társadalom, hiszen az a személy, aki felismeri a belső munka, illetve egy teljesebb, harmonikusabb élet közötti kapcsolatot már megtette az egyik legfontosabb lépést. Hiába vágyunk szeretetre, megértésre és bőségre, ha először nem kezdjük el ezt magunkban is felépíteni. Bennem ez a gondolat az egyetemi éveim elején fogalmazódott meg, mikor az életem szinte minden területen megváltozott, és az egyetlen megszokott dolog én magam maradtam, akit nem tartottam elégnek a feladathoz. Kénytelen voltam felfedezni azon hiányosságaimat, amik megakadályoztak abban, hogy könnyen vegyem az akadályokat, hogy képes legyek a napjaimat, illetve emberi kapcsolataimat azok teljességében megélni. Természetesen még jó pár évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy tudjam ki is az a személy, akivé fejlődni szeretnék, és még ennél is több év kell majd ahhoz, hogy ezt az embert megismerjem, de büszke vagyok, amiért sikerült elindulnom, és megtennem a kezdeti felismerést. Úgy gondolom, ez mindannyiunk számára lehetséges, ha hajlandóak vagyunk bejárni az önismeret és fejlődés rögös útját, természetesen a megfelelő segítséggel.