Bíróová Tamara pszichológus
Bíróová Tamara pszichológus
Bíróová Tamara pszichológus

Bíróová Tamara

"Az elbeszélés és a meghallgatás gyógyulást hoz magával."

Budapest IX. Ferenc krt. 15.

ELTE MA • Okleveles pszichológus klinikai és egészségpszichológia szakirányon

magyar, angol

személyes, online

Magamról

Képzeljünk el egy világot, ahol az emberek ugyanannyit foglalkoznak a belső világuk gazdagításával és önmaguk megismerévével, mint amennyit a külsejükkel. A saját életemben is gyakran tapasztalom,hogy mennyire igyekszünk megfelelni a külsőségek terén, elveszünk a felszínen és emiatt kevesebb időnk marad a mélyebben fekvő, sokkal fontosabb jegyeink megismerésére és fejlesztésére. Számomra így nézne ki egy tökéletesen működő társadalom, hiszen az a személy, aki felismeri a belső munka, illetve egy teljesebb, harmonikusabb élet közötti kapcsolatot már megtette az egyik legfontosabb lépést. Hiába vágyunk szeretetre, megértésre és bőségre, ha először nem kezdjük el ezt magunkban is felépíteni. Bennem ez a gondolat az egyetemi éveim elején fogalmazódott meg, mikor az életem szinte minden területen megváltozott, és az egyetlen megszokott dolog én magam maradtam, akit nem tartottam elégnek a feladathoz. Kénytelen voltam felfedezni azon hiányosságaimat, amik megakadályoztak abban, hogy könnyen vegyem az akadályokat, hogy képes legyek a napjaimat, illetve emberi kapcsolataimat azok teljességében megélni. Természetesen még jó pár évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy tudjam ki is az a személy, akivé fejlődni szeretnék, és még ennél is több év kell majd ahhoz, hogy ezt az embert megismerjem, de büszke vagyok, amiért sikerült elindulnom, és megtennem a kezdeti felismerést. Úgy gondolom, ez mindannyiunk számára lehetséges, ha hajlandóak vagyunk bejárni az önismeret és fejlődés rögös útját, természetesen a megfelelő segítséggel.

Ahogyan dolgozom

Alapvetően mentálisan egészséges emberekkel dolgozom együtt, akik úgy érzethetik, elakadtak az életük egy pontján, és fejlődni szeretnének, illetve, ha csak szükségük van egy külső objektív személy jelenlétére a mindennapi életükben felmerülő helyzetek megoldásához. A fő korcsoport, akivel együtt dolgozom a serdülők, illetve 20-as 30-as korosztály, számomra velük tapasztalható a legnagyobb kapcsolódási felület. Amit az üléseink során kínálni tudok, az az aktív figyelem, teljeskörű- feltételnélküli elfogadás és megértés, továbbá olyan pszichológiai módszerek alkalmazása, amelyek segítenek a fejlődés és belső harmónia útjára lépni. Ezen felül szeretném kiemelni az étkezési zavarok területét, illetve az ezekből adódó különböző mentális kihívásokat a mindennnapi életben. Számomra ez egy személyes téma, hiszen magam is megjártam a mélységeit, de úgy gondolom, ha képesek vagyunk tabuk nélkül beszélni a nehézségeinkről ebben a sokakat érintő témában, képessé válunk arra, hogy elkezdjük a gyógyulási folyamatot.

Szakterületeim

• Életvezetési problémák • Önmagunk elfogadása • Önbizalomhiány • Párkapcsolati problémák • Étkezési zavarok és ebből fakadó mentális kihívások • Depresszió • Szorongás

Foglalj időpontot

Nézd át a naptárunkat és keress egy számodra megfelelő időpontot. A megbeszélés történhet online (Google Meet link a meghívóban lesz) vagy akár személyesen is a pszichológiai központunkban (IX.ker. Ferenc körút 15. 2.em. 17-es ajtó), Te választhatsz.

Lemondás esetén kérlek min. 24 órával előre jelezd a foglalás törlésével, hogy mégsem alkalmas számodra az időpont (ez esetben megkeresünk és ha szeretnéd keresünk számodra megfelelő időpontot).